Nos, megjött a 18. kötet, elolvastam és nagy hirtelen két rövid cikket írtam is az oldalra. A későbbiekben még többet akarok, nem csak a 18. kötetből, hanem az egész mangát illetően. Elméletileg még az évben, ha nem, akkor jövőre a tavaszi conon megkapjuk az utolsó kötetet magyarul. Tudjátok, a szívem kezd kétfelé szakadni, ahogy egyre inkább közeledünk a finish felé. Mármint, oké, a mangának régen vége (legalábbis ennek a szálnak, ha eltekintek a Memoriestől), és úgyis tudom, mi fog következni, de még... így is. Magyarul olvasni ezerszer jobb, mint angolul szenvedni vele, vagy épp innen-onnan olvasni róla. Szóval... hol is tartottam? Igen, a szívem kétfelé szakad. Zerot ez a kötet kissé közelebb hozta hozzám. Ami igazából annyira nem csoda, ha azt nézem, Kaname mennyit szerepel az utóbbi időben, másrészt... csak azt halljuk róla, hogy ilyen meg olyan rossz. Persze én nem értek egyet ezzel. Valahol nagyon is jogos, amit tenni akar, de ebben a kötetben azért volt egy szívszorító jelenet. Amikor... tulajdonképpen eldöntetett a Sorsa. Mégpedig az, hogy ő lesz az új... ősfém. Átvéve ezzel azt a bizonyos stafétabotot az Ősasszonytól (aki nekem még mindig a Csuklyás nő, mert nem asszony és kész xD). Ahw. Valahol shippelem őket ám, sajnálom, hogy az ő sztorijuk tragikusan ért véget és hát... hogy Kanaméra is ez vár. Szörnyű. Szomorú vagyok. De most térjünk a frissekre, egyelőre csak ide rakom ki, a menüben meg majd rendezkedek kicsit:

[ Egy álarcosbál ] ezt azért szervezték, hogy oda tudjanak csalni egy bizonyos személyt
[ Emléktörlés ] kissé szívszorító jelenet, vajon mi lesz később belőle?

Íme, ennyi lettem volna ma estére.

Kuran Mirai